®™Rally § Tuning ami itt számít!®™
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Bukás
 
Tuning

 
Wekker
 
Hírek
Hírek : Újra sodor a kerék

Újra sodor a kerék

  2004.12.31. 22:44


Újra sodor a kerék

III. Rainbow Szilveszter Rallye 2004. - Törökbálint

December 28-án immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Szilveszter Rallye. Ahogyan az elmúlt két évben, most is a törökbálinti volt katonai laktanya ad otthont a rendezvénynek. A pálya ugyanúgy került kialakításra, ahogy tavaly ilyenkor, így a párosoknak most is egy négy kilométeres, aszfaltborítású szakaszt kell teljesíteniük. A szokásos adminisztratív és technikai ellenőrzések után a pályabejárás során megismerkedhetnek a résztvevők a pálya adottságaival -és buktatóival-, a felírást követően pedig bizonyíthatják gyorsaságukat a nézők előtt. Az előző évben hatvan autó nevezett a helyszínen, ez a létszám minden bizonnyal az idén csak magasabb lesz. Az MNASZ regisztrálásának köszönhetően több licences versenyző is rajthoz áll ezen a futamon.

Egykori ralibajnokunk, Kiss Ferenc sem mond búcsút a benzingőznek, és egy Hyundai Accent WRC-vel riogatja majd a mezőnyt. Januárban egy ausztriai futamon szeretne részt venni, a tesztelésre pedig ez a verseny remek alkalmat kínál. A pilóta havas viadalban bízik, Ausztria előtt inkább itthon terelgetné az autót először hóban.

Ismert pilótákban nem lesz hiány. Az N csoport bajnoka, Spitzmüller Csaba is kihasználja a lehetőséget, hogy minél több kilométert tegyen a Mitsubishibe. A nyolc futamból hétszer állt rajthoz, és minden alkalommal a maximális pontot zsebelte be, ezzel magabiztosan szerezte meg a bajnoki címet. Gerencsér Tibor a tavalyi Szilveszter Rallye-n megnyerte a licencesek kategóriáját. Most is autózik egyet, hiszen "év végén is le kell porolni a gépet, nehogy berozsdásodjon". Az még nem dőlt el, hogy az Escorttal vagy a Mitsubishivel teljesíti a távot, de mindenképpen ott áll majd a rajtvonalon.

Bár Angyalfi Karcsinak nem úgy sikerült az éve, ahogyan azt eltervezte, de a lelkesedése cseppet sem csökkent, és ő is egy Mitsubishivel érkezik Törökbálintra. Navigátora, Kazár Miklós sem marad távol, bár ezúttal nem a jobb1-ből követi a versenyt, hanem quadjával hagyja maga mögött a kilométereket. A hetvenöt lóerős szörnyeteg okozott már meglepetést, hiszen Nyírádon mindössze Hideg Krisztián autója volt gyorsabb nála. Aki mégiscsak az autók mellett teszi le a voksát, és esetleg a Lada típust részesíti előnyben, az biztosan szurkolhat majd Balázs Öcsinek a szalag mögül.

Az említett versenyzőkön kívül még nagyon sok páros érkezik a december végi futamra, és bízunk benne, hogy sok néző is kilátogat a hideg ellenére a pálya szélére.
"Hadd potyogjon a benzinkocka és csak sodorjon a kerék!"

 
Zene
 
Linkek
 
Szavazás
Milyen az oldal?

Király, Sirály
Laza
Pfúj
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Ennyien nézték meg az oldalt
Indulás: 2004-11-11
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Partnerek
http://trabinevelde.hu/latog.php?id=943158
 
 
 

 

 

Image Hosted by ImageShack.us

 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen